Ahogyan a sorban álltam és azon gondolkodtam, hogy vajon megvettem-e mindent a tejbegrízhez, két fiú beszélgetésére lettem figyelmes. Mögöttem álltak. Az egyik abban reménykedett, hogy jó lesz majd a zene, míg a másik hanyagul elhelyezte a több üveg ásványvizet a szalagra. Majd rátértek a ma este részletesebb boncolgatására, azon belül is a lányokra.

A srácok persze jól szituált huszonéves nyalka legények voltak, olyan önimádattal, amelyet akár Dorian Gray is megirigyelhetne és olyan illattal, hogy egy egész méhraj is követné őket.

Aztán a magasabb elkezdte kérdezgetni, hogy a mi újság van Annával, aztán Katával, aztán a többivel. Mint kiderült az egyik a Balatonon nyaral, a másikkal beszélget, de nem akar tőle semmit, mert nem tetszik neki; a harmadik meg elrontotta, hiába hát a bocsánatkérések sora, nem érdekli.

Ott álltam és - mivel a koffein még nem áradt szét a testemben, a félkóma és az ébren álmodás között félúton - azon gondolkodtam: milyenek lehetnek ezek a lányok? Tudnak arról, hogy az ő szőke hercegük valójában nem létezik - legalábbis nem ennek a fiúnak a személyében? Hogy egy varangyot igyekeznek megcsókolni, de a tündérmesékkel ellentétben, belőle soha nem lesz gáláns lovag? A lánynak, aki bocsánatkérésekkel bombázza szegény sértődött fiút, vajon mennyire lehet alacsony az önbecsülése? És a másik - aki azt hiszi, hogy az internetes profil maszkját használó csábító egyszer majd előlép és személyesen is találkozhatnak – vajon szövögeti már a terveit és látja a jövőjét is ezzel fiúval? Egyáltalán miért van szükség arra, hogy több vasat tartsunk a tűzben? Miért félünk az elköteleződéstől? Senki nem hallotta még a mondást, ami valahogy úgy kezdődik, hogy két szék közül a padlóra?

Kedves lányok, ébresztő! Én megértem, hogy szerelmet szeretnétek és azt is, hogy szüntelenül keresitek. A probléma csak az, hogy közben valahol saját magatokat veszítitek el. A kezdeti lelkesedés és a tipikus bunkókba ütközés azonban nem jelenti azt, hogy minden hímnemű egyforma lenne. Nem akar mindegyik kizárólag szexet érzelmek nélkül, nem viselkedik mindegyik tapló módjára és nem várja mindegyik, hogy úgy ugráljatok, ahogyan ő fütyül. A sok hímnemű között vannak még férfiak is, akik a tenyerükön hordoznak, mert szerelmesek lesznek belétek. Mellettük persze megtalálhatóak a kisfiúk is, de egy kisfiú mellé anyuka/dadus/óvó néni/játszótárs/stb. kell, nem egy nő. Egy kisfiú a nővel nem tud mit kezdeni; a nő viszont, mivel nem akar huszonévesen anyukája/kiegészítője lenni egy szintén huszonéves, nagyra nőtt, lelkében nagyjából 5 éves hisztis kisfiúnak, egyszerűen NEM FOGLALKOZIK VELE. Ignorálja. Itt a mese vége.

Hahó lányok, nem a ti feladatotok megmenti szegénykét, megváltoztatni őt, nem miattatok fog majd jó útra térni! Így nincs is értelme különböző stratégiákat gyártani arra, hogy majd belétek szeressen, tekintve, hogy ez nem háború. Persze a szerelem és a háború analógiáját én is ismerem, csak baromságnak tartom.

Nem kell leadni az álmokból, eljátszva azt, hogy mennyire lazák vagytok és hogy igazából ti sem akartok semmi komolyat; nem kell látszatkompromisszumokat kötni és a végtelenségig hazudni magatoknak, elhitetve önmagatokkal azt is, hogy rajtatok kívül nincs más lány ennek a fiúnak az életében. Sanszos, hogy van.

Vagy nincs, de ha nem vállal fel téged, mint barátnőjét/párját/társát/kedvesét/csaját (kinek hogy tetszik), akkor - elmondok valamit, amit már régen hallanotok kellett volna - nem vagytok barátnő státuszban. A kedves herceg alkalomadtán megy és halászgatni fog majd a zavarosban és ha szerencsével jár és kifog pár nagyhalat, nem fogja visszadobni őket. Még ha aranyhal akadna a horgára, ami bármelyik kívánságát valóra váltaná, akkor sem.

És itt a nagy titok: az alkalmi szex nem jelent kapcsolatot, vagy annak a reményét; az alkalmi szex alkalmi szexet jelent, ráadásul ingyen, ha értitek mire gondolok. Persze, amíg nektek is így jó ez, ahogyan van, addig legyen csak úgy, ahogyan van, ezzel nincs is gondom. Azzal viszont igen, amikor csodálatos személyiséggel megáldott, okos, kedves, csinos lányok belemennek olyan egyéjszakásokba, amik igazából több éjszakára szólnak, csak azért, hogy pár rövid pillanatig azt érezzék, nekik is van valakijük, tartoznak valakihez. Könyörgöm, ébredjetek már fel, ebből nem az Ezeregyéjszaka meséi lesz; azt hiszem egyikőtöké sem vagy csak nagyon kevesetek első, második vagy sokadik neve a Seherezádé.

Tudom és megértem, hogy mit kerestek, tekintve, hogy én is azt keresem. Szeretnétek, ha szeretnének titeket, egyetlen és igaziként, nőként. De felmerül a kérdés: ha nem mered megmutatni, hogy valójában nő vagy, miért gondolod azt, hogy a férfi majd belép az életedbe? Miért győzöd meg magadat arról, hogy elég neked egy kisfiú, amikor valójában a férfire vágysz? Miért tartasz ki a hisztis kisfiú mellett, miért kötöd le magad mellé, miért vállalsz elköteleződést valaki olyan irányába, aki nem tesz meg minden tőle telhetőt azért, hogy a párja legyél?

Annyira rövid ez az élet.

Miért pocsékolod az idődet valaki olyanra, aki nem érdemli meg - ahelyett, hogy magadra figyelnél? 

Megosztás a facebookon